Hogyan jut el a mozgókép a lakásunkba?

Avagy a televízió története!

A mozgókép átvitelt 125 évvel ezelőtt találták fel, a „televízió” a mai formájában elmúlt 75 éves, de a technikai fejlődés útjáról kora ellenére sem tért le, változatlan sebességgel fejlődik napjainkban is. Elérkezett a történelmi visszatekintés ideje. Számos meghatározó jelentőségű találmánynak Németország adott otthont: a televízió technika területén több német vállalat úttörőmunkát végzett.

Régi TV

Aligha van olyan médium, amely a története során olyan tömegeket vonzott volna és olyan sok kritikát kapott volna, mint a televízió. Akármit mondanak is a kultúr-pesszimisták és a gyerekpszichológusok, a TV gyökeresen megváltoztatta az egész társadalom addigi életét és a maga nemében egy csodálatos vívmány, amely a HDTV kifejlesztésével még inkább azzá vált.

A televíziót egyetlen új média sem fogja lesöpörni a színről, sőt, a nagy-felbontású képernyők piacra dobásával a kínálat tovább növekszik. De mióta is van televízió? Ki is találta fel? És mikor? Nagyon keveset tudunk a történetéről annak ellenére, hogy uralja az életünket – valljuk be – néha túlságosan is.

TV alkatrészek távirányítók és egyéb tartozékok beszerzését megteheti a baloldali fotóra klikkelve.

Németországban a mai értelemben vett televízió kifejlesztése területén az első lépéseket a Német Birodalmi Telegráftechnikai Hivatal tette meg 1926-ban. Az első teljesen elektronizált televíziót az 1926-ban rendezett 8. Berlini Rádiókiállításon Manfred von Ardenne (1907-1997) mutatta be. A kezdetek, ennek a szórakoztató- és információs médiumnak a „csírái” jóval korábbra nyúlnak vissza: 1880-ban, abban az évben, amikor az első villanykörték megjelentek a piacon, Constantin Senlecq francia ügyvéd a „Le Télectroscope“ c. folyóiratban megjelentette a saját ötletéről, a soros képjel átvitelről szóló tanulmányát.

Senlecq egy fotoelektromos-lemez mögé egy forgó érintkezőhengert tett, amely sorról sorra letapogatta a fotoelektromos-lemezt. A lejátszó berendezésben egy lámpákkal felszerelt lemez volt, amely a fényerőszabályzást egy szinkronban működő elektromos érintkező segítségéve jelenítette meg.

Mialatt Constantin Senlecq kidolgozta a mozgóképek soronkénti letapogatásának elméleti alapjait, Paul Julius Gottlieb Nipkow (1860-1940) német tudós feltalált egy sokkal egyszerűbb módszert, a spirálisan perforált tárcsás képletapogató módot.

A mechanikus televízió: Nipkow 1894-ben hozta nyilvánosságra a spirálisan perforált tárcsa ötletét: a kép letapogatását egy optikai elem végzi, amely fentről lefelé haladva sorról sorra letapogatja az adott képet a tárcsa segítségével. Közben a tárcsának olyan gyorsan kell forognia, hogy a sor- és képváltást ne lehessen érzékelni.

Ezt azért nevezik „mechanikus televíziónak”, mert a kép letapogatása – ellentétben a kamera- és képcsöves elektronikus televízióval- egy perforált tárcsa segítségével, mechanikusan történik. A képben nem volt semmi különleges: a másodpercenként tizenkét képváltást nagyon erős felvillanások jelezték és a kb. 24-60 soros felbontásban csak a nagy, kidolgozatlan képrészek voltak jól felismerhetők.

A forradalmi technikai változás 1897-ben következett be: Karl Ferdinand Braun Nobel-díjas német fizikus kifejlesztette az úgynevezett „braun csövet” (katódsugárcső). A képernyőhöz kialakított cső és a mágneses elhajlás (eltérítő lemez) segítségével pontosan fókuszálhatók az elektronikus sugarak.

E 1 Telefunken televízió

Német televíziókészülék (E 1 Telefunken), 1939-es kiadás

A cső belsejébe foszfort helyezett, amely az elektronsugarak hatására fénypontot hozott létre. A nagy sebesség miatt az elektronsugár olyan hatást keltett, hogy már nem a kép egyes pontjai, hanem az egész kép láthatóvá vált. Így a fogadói oldalon feleslegessé vált a Nipkow tárcsa. Ugyanilyen nagy jelentőségűek voltak Vladimir Kosma Zworykin orosz fizikus 1923-29 között létrehozott találmányai is: az elektronikus képletapogató (ikonoszkóp-cső) a képek elektronikus letapogatásához és felbontásához, valamint a kineskop-csövek a képek elektronikus lejátszásához.

Elektronikus képátvitel: Az 1930-as éveket követően a mechanikus technikák helyébe az elektronikus televíziózás lépett. 1930-ban a német Manfred von Ardenne a saját laboratóriumában elkészítette az első teljesen elektronikus televíziót 100 soros képraszterrel és másodpercenkénti 20 képváltással. Az újdonságot 1931-ben mutatta be a nyilvánosságnak a nagy rádió kiállításon. A találmány óriási szenzációt keltett és Amerikában is igazi áttörésként értékelték. A „New York Times“ 1931. augusztus 16-án egy hosszú riportot készített Manfred von Ardennenel a vásár előcsarnokában. Ardenne a készülékébe beépítette a már ismert ismert alkatrészeket is, mint például a Braun-csövet. A televíziós képek felvételéhez is csöveket alkalmazott. Ardenne részéről zseniális volt az, ahogyan kiválasztotta és átültette a televíziójába azokat az alkatrészeket, amelyek problémamentessé tették és tartósan tökéletesítették a képminőséget.

1935-ben a berlini rádió székházában beindult a világ első közszolgálati televízió-műsora. A programban élő stúdió közvetítések és filmrészletek szerepeltek. A nagyszámú nézőközönség a műsort természetesen csak az úgynevezett „TV szobákban” tudta megnézni.

Az 1939-es rádió kiállításon nagy ovációval fogadták az E1 német vevőkészüléket (Einheitsempfänger E1): ez volt az első olyan televíziókészülék, amelyhez 650 birodalmi márka áron a lakosság szélesebb rétegei is hozzá tudtak jutni és az első olyan, amelyen az otthonukban nézhették a mozgóképeket.

régi televízió

Ez a készülék technikailag kidolgozott volt és jó minőségű képet adott. 1939. év végén tervezték piacra dobni, de a háború szeptemberben elkezdődött és a terv meghiúsult -mindössze 50 TV készüléket tudtak legyártani.

A televízió beférkőzött a lakásokba és elfoglalta megérdemelt helyét a nappaliban. Abban az időben a sportközvetítések voltak a legnépszerűbbek: 1936- ban az olimpiát a berlini stadionból élő adásban közvetítették. A háború alatt nem volt TV adás. A háború utáni első adásra 1950-ben került sor, az adást az NWDR (Nordwestdeutscher Rundfunk) sugározta. A berlini ipari kiállításon tizenkét cég 40 különféle TV készüléket mutatott be. A folyamatos műsorsugárzás 1952-ben egy élő TV játékkal vette kezdetét.

Az 1954-es berni labdarúgó VB döntőjének közvetítése újabb mérföldkőnek számít a televíziózás történetében. 1956-ban félmillió néző tudta fogni az adást. 1957-ben a bejelentett TV készülékek száma átlépte a milliós határt, 1958-ban felhangzott a második program szignálja. A 60-as években a félvezetők elkezdték kiszorítani a csöveket, a TV készülékek addigi központi alkatrészeit.

Színes televízió és kétcsatornás hang: 1954-ben az USA-ban bemutatták a színes televíziót az USA-ban – nem volt nagy sikere, mert a készülék túl drága, a képernyője pedig túl kicsi volt. 1956-ban piacra dobták az „Aldrich”-ot, az első kedvező árú tömeggyártású televíziót. Az „Aldrich” egy asztali készülék volt, de a méretei megegyeztek egy hűtőszekrény méreteivel és a súlya kb. 100 kg volt. A VHF sáv mellett már egy UHF sávot is tudott fogni.

Majdnem tíz évvel később a színes televízió megérkezett Németországba – PAL rendszerben működött, jobb volt a képminősége és nem voltak benne olyan színárnyalati hibák, mint az amerikai NTSC rendszerben működő készülékekben. 1963-ban megkezdi adását a ZDF és 1964-ben már tíz millió bejelentett TV készülék üzemel. 1967-ben a 25. Nagy Német Rádió Kiállításon beharangozták, hogy beköszöntött a színes TV korszaka.

1967 táján kifejlesztették az úgynevezett „hibridtechnikát”, amelyben a csöveket és a tranzisztorokat együttesen alkalmazták: 27 vagy 28 cső helyett a berendezésekben már csak 14 cső és egy sortrafó volt, amely a képcsövekhez szükséges nagyfeszültséget is előállította. Más készülékekben külön-külön beépítettek egy sor- és egy nagyfeszültségű trafót természetesen a csövekkel együtt.

Nem sokkal ezután megjelentek az öt csöves készülékek. 1970-ben pedig M. Schadt svájci fizikus és társa, W. Helfrich elkészítették a folyadékkristályos képernyő prototípusát. 1977-ben az ARD és a ZDF bevezette a teletextet.

1981-ben az egyik csatornán elindították a sztereó közvetítéseket. 1984-ben, a kábel pilótaprojekttel egy i d ő b e n megkezdték működésüket a magán csatornák. 1985-ben bemutatták a műholdas adások közvetlen vételére alkalmas készülékeket. Ezek a készülékek teremtették meg a mai program választék technikai alapjait.

Régi TV

1988-ban már több, mint négy millió televízió készüléket adtak el az év során, 1989-ben ez a szám öt millió fölé emelkedett. 1990-ben Németországban megalakult a Nationale HDTV-Plattform Deutschland azzal a céllal, hogy a nagyfelbontású HDTV készülékek országos bevezetését koordinálja. Ezt követte 1993-ban az európai DVB-Projekt (DVB = Digital Video Broadcasting) létrehozása.

A szervezet által kifejlesztett műszaki szabványt először 1995-ben alkalmazták, az első rendes adásra Németországban 1996-ban került sor. A szabvány kábelekre, műholdakra és földi átjátszásra vonatkozó előírásait azóta már az egész világon alkalmazzák.

regi-tv4

Ma egy ember naponta átlagosan 232 percet tölt el a TV előtt, a német háztartások közel 90%-ban van legalább egy TV készülék, ennek 40%-ában legalább kettő. A plazma és az LCD lapos képcsöves képernyő technológiák lassan kiszorítják a képcsöves készülékeket a lakásokból. A televíziózás a média digitalizálódását követi. A választék bőséges: a nagyfelbontású ( HDTV ) készülékektől egészen a mobil TV-ig tart a kínálat.

fullhdtv