A tetovált lány – Män som hatar kvinnor

Stieg Larsson megfilmesített trilógiája, a Millenium, már meghódította a világot. Aki nem látta, az legalább hallott róla. A svéd-dán-német, néha horrorba átcsapó thrillerről megoszlanak a vélemények, ám az alapjául szolgáló regény határozottan jó.

A történet a gazdag Vangern család birtokában álló szigetről negyven évvel ezelőtt eltűnt fiatal Harriet Vangern utáni nyomozásról szól. A klán feje szinte biztos abban, hogy a lány gyilkosság áldozata lett, és abban is, hogy az elkövető a család egyik tagja. Ezért megbízza Mikael Blomkvistot, a lecsúszott, de tehetséges újságírót, hogy nyomozzon az ügyben. Blomkvist furcsa segítőre talál Lisbeth Salander személyében, aki fiatal kora ellenére máris jó néhány pofont kapott az élettől. Személye meghatározó a történetben, ő hős és áldozat is egyben.

Amint a két főhős halad a nyomozásban, egyre több bűntényre derül fény, és életük egyre inkább veszélybe kerül. Helyzetük már a nyomozás elkezdése előtt sem volt irigylésre méltó, hiszen az újságíró épp egy sajtóper veszteseként készül letölteni börtönbüntetését, a hackerkedésből élő, mindig a törvényesség és törvénytelenség határán egyensúlyozó Lisbeth pedig reménytelennek látszó küzdelmet folytat hányatott múltjával, és az őt brutálisan megerőszakoló felügyelőtisztjével.

A filmben meghatározó az erőszak kendőzetlen ábrázolása. Ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy ez egy európai regényből készült európai film, a svédek ragaszkodnak az őszinteséghez, nem jellemző itt az amerikaiak rózsaszín lufis, szépítő eszköztára.

A két főhőst alakító színész, Noomi Rapace és Michael Nyqvist, hazájukban sztárok, a világ azonban ebben a filmben ismerhette meg őket igazán.

A rendező, Niels Arden Oplev, többé-kevésbé hűségesen közvetíti az író társadalomkritikáját, ám az operatőri munka határozottan dicséretet érdemlő. A képek, bár nagyszerűen aláfestik a történetet, nem akarják felülmúlni, elnyomni azt.

A filmben, csakúgy, mint az alapjául szolgáló regényben, központi szerepet kap a férfiak brutális kegyetlensége, és a tény, hogy mindez elkendőzhető egy emberségesnek látszó társadalomban. Azonban a szereplők élete és jelleme annyira sokszínű, hogy a film – szerencsére – nem ad szájba rágott, készen megfogalmazott amerikai stílusú eszmei mondanivalót, a következtetések levonását értelmes felnőtt nézőire bízza.

Színes, magyarul beszélő, svéd-dán-német thriller, 152 perc, 2009 (18)

  • rendező: Niels Arden Oplev
  • író: Stieg Larsson
  • forgatókönyvíró: Nikolaj Arcel, Rasmus Heisterberg
  • zeneszerző: Jacob Groth
  • operatőr: Jens Fischer, Eric Kress
  • producer: Soren Starmose
  • vágó: Anne Osterud

Szereplő(k):

  • Michael Nyqvist (Mikael Blomkvist)
  • Noomi Rapace (Lisbeth Salander)
  • Lena Endre (Erika Berger)
  • Sven-Bertil Taube (Henrik Vanger)
  • Peter Haber (Martin Vanger)
  • Peter Andersson (Nils Bjurman)
  • Ingvar Hirdwall (Dirch Frode)