Sarah Jessica Parker nemrég arról mesélt újságíróknak, hogy hét testvérével felnövekedve bőséges előképzést kapott ahhoz, hogy eljátszhassa a Kőkemény család egyik főszerepét: igaz, ő nem a különös, zajos és kissé bolond nagycsalád egyik tagját, hanem az egyik fiú menyasszonyát játssza – éppen azt a betolakodót, aki ellen mindenki összefog.
Az interjú után nem sokkal filmbéli húga, Claire Danes is elmondta, honnan vette az ihletet a filmben való játékhoz. Hét testvér sem lehet könnyű, de az én anyám, aki eredetileg textiltervező volt, néhány éven át magánóvodát tartott fenn a lakásunkban – nyilatkozta a 26 éves szőke színésznő. – Akkoriban jó képet vágtam a dologhoz, de most már bevallhatom, utáltam. Egy csomó idegen gyerek játszott nap, mint nap a gyerekszobámban. Amikor a Kőkemény család-ot forgattuk, sokszor eszembe jutott ez: itt is mindig mindenki jelen van a többiek életében, puszta szeretetből örökké olyasmibe ütik az orrukat, ami az én magányra vágyó természetem szerint kizárólag egyetlen emberre tartozik.