Kill Bill DVD infók

1997 óta először jelentkezik saját készítésű filmmel az amerikai filmgyártás fenegyereke Quentin Tarantino (aki ’94-es keltezésű Ponyvaregény című filmjével besöpörte az összes létező díjkiosztó-gálán megszerezhető elismerést), amelynek e csütörtöki londoni premierje kapcsán nyilatkozott a két részesre szabdalt Kill Bill DVD lemezekről is.

Sajátos lazasággal a mester mindösszesen annyit bökött ki az újságírói kérdésre, hogy a Kill Bill Volume 1 (hazai mozi premier október 16) és Volume 2 (jövő február) két külön kiadványként fogják meglátni a napvilágot DVD változatukban is, és hogymindegyik részhez mellékelt lemez apró-cseprő extráktól terhes lesz. Természetesen a két rész egybecsomagolt változata is napvilágot lát majd, amit Gyűrűk Ura mintára teljesen eltérő extratartalommal igyekszenek telepakolni, sőt – egy egyelőre meg nem nevezett Tarantino rövidfilm is szerepel a tervek között.

A film egyébiránt egy leszámolás-sorozatról szól, melyet az ifjú ara (Uma Thurman) követ el, volt megbízója Bill (David Carradine), és egykori barátai ellen, akik esküvője napján próbálták megfosztani az életétől – sikertelenül.