Kategória: Film

Ryan közlegény megmentése – DVD bemutató

Annak ellenére, hogy 1998, a film bemutatója óta már jó néhány év eltelt nem hiszem, hogy sokan lennének, akiknek semmit nem mond Ryan közlegény neve. Még akkor sem lehet teljesen ismeretlen a Ryan közlegény megmentése, ha netán a mozis élmény…

Lesz X-Men Special Edition

Nagyon úgy tűnik, hogy a Foxnak még vannak tervei a már régóta piacon lévő X-Men című filmmel. Azt már tudjuk egy ideje, hogy gőzerővel folynak a második rész munkálatai (jövő májusban számíthatunk a bemutatóra), kiszivárgott információk szerint viszont az első…

Tomb Raider 2 napló

Tavaly 2001 június 15-i mozibemutatója után pár nappal már felmerültek a Tomb Raider második részét emlegető pletykák. A Lara Croft-lázban égő népet azonban hidegzuhanyként érte, hogy a főszereplő Angelina Jolie a folytatás elkészítése helyett inkább családalapításra fordítaná idejét. Az Oscar-díjas…

Két új csajszi a T3-ban

A legfrissebb hírek szerint a Terminator 3-ban szerepet kapott Claire Forlani (Ha eljön Joe Black, Pasik és Csajok) is. A nemsokára harmincéves színésznő egy orvostanhallgatót fog alakítani. Lesz azonban egy másik hölgyemény, akinek szintén igen fontos szerep jut a filmben:…

Hmm… Csúcsformában 2

A Jackie Chan és Chris Tucker főszereplésével 1998-ban készült nagysikerű akció-vígjáték, a Csúcsformában folytatását már tavaly nyáron bemutatták az amerikai mozik. Magától értetődő dolognak mondható, hogy nekünk várnunk kellett a 2001 októberére kitűzött hazai bemutatóra. Ezt azonban valamilyen oknál fogva…

Golden Globe: a nyertesek

Megtörtént, kihirdették az idei 2002 év, 59. Golden Globe-díjátadás győzteseit. A legtöbb díjat – négyet – az Egy csodálatos elme kapta, de a Moulin Rouge sem panaszkodhat három szobrocskájával. Az est nagy vesztese A Gyűrűk Ura lett, négy jelöléséből egyet…

Shrek – bemutató

Alig néhányat kell már csak aludni, s megérkezik a Shrek DVD magyar verziója, amit már nagyon vártunk. Némelyek szerint szerkesztőségünk egy kicsit már túlzásba is vitte ezt a várakozást, amit azért megmagyaráz, hogy a nálunk szokás szerint kicsit később érkező…

Shrek – interjú a készítőkkel

A filmtörténet legsikeresebb animációs alkotása az Oroszlánkirály volt… egészen addig, amíg meg nem érkezett Shrek. Villáminterjú következik Jeffrey Katzenberggel, aki mindkét remekmű születésekor jelen volt. Egy hét múlva, 2002. január 29-én már a hazai boltokban is kapható lesz a Shrek…

A legnagyobb R1 durranások 2002 őszén!

Ugyan a hasonló jellegű közlésekben az időpontok szinte kivétel nélkül még képlékenyek, érdekes belenézni a listába… annál is inkább, mert olyan filmek pontos megjelenésének várható dátumairól van szó, mint az E.T., A klónok támadása, a Pókember, a Men in Black…

Legyes október

A 20th Century Fox négy horrorklasszikust ad ki 2001 októberben két duplalemezes R2-csomag formájában, ráadásul a tervek szerint egy normál DVD áráért (20 font). Az egyik a The Fly (A légy, 1958) — Return of The Fly (A légy visszatér,…