Harry Potter és a halál ereklyéi 2.

A többrészes filmeket mindig az a veszély fenyegeti, hogy a részek sorrendjének számával egyenesen arányosan csökken a színvonal is. A Harry Potter filmekre ez talán nem teljesen igaz, habár a ketté osztott utolsó előtti rész hagyott némi keserű ízt a számban, s igen csak kíváncsian vártam a nemrég megjelent finálét. Kíváncsian, hogy méltó betetőzése lesz-e az eddigi Harry Potter-láznak, a történetnek és az utolsó könyvnek, mely személy szerint nekem a kedvencem volt. Nos, nem tudom egyértelműen eldönteni.

Aki végigkövette a Harry Potter filmeket, az láthatta, hogyan szívódik fel az első részek elálmélkodtató varázs-világa (hiszen hol vagyunk már a Teszlek Süvegtől és a roxforti iskola nagytermének vidám gyertyafényétől?) s alakul át fokozatosan egy sötét tónusú, misztérikus térré, mely már inkább a horrornak kedvez, semmint a fantázia csillogásának. Persze, a könyvben is egy fokozatos tónusváltást tapasztalunk, mégis, a filmekben ez sokkal erőteljesebb lesz, s a látványvilág eme elsötétedő erejének betetőzése lett az utolsó rész tétje és sava-borsa.

A jó és rossz végső harca hatalmas és félelmetes, már nem egy ámulatos tehetségű kisgyerek rohangál fel s le a varázspálcájával, hanem egy az életét is feláldozni kész, a felnőttkor küszöbén áltépett vagy éppen átlépő férfi, Potter (Daniel Radcliffe) személyében. Ő és hű követői állnak most is a „jó” oldalon, míg a másik oldalon a gonosz megtestesülései, a halálfalók, Tudjuk kivel az élen. A horcruxok (Voldemort különböző tárgyakba rejtett lélek-darabjainak) megszerzésére és elpusztítására irányuló harc és hajsza semmiképpen sem nevezhető könnyed csetepaténak. A mitológiai lények felsorakoztatása, a szakadékok, tüzek, fények egymást követő képsorai szinte ledöntik a lábáról a nézőt, s a film látványvilága mindenképpen übereli az összes eddigi rész látványvilágát. Sőt, a sebessége is annyira lehengerlő, hogy a film nézése közben nincs időnk fellélegezni.

Ugyanakkor éppen ennek az erős látványvilágnak a hátulütője, hogy elvész valami a filmből, ami a könyvben még benne volt: az események egymásra halmozott, kaotikus kavargásában a „mondanivalónak” vajmi kevés szerep jut. Mintha nem is a történet maga lenne a lényeg, nem a három főszereplő fejlődése és harca, hanem az, hogy melyik jelentet milyen technikai bravúrral lehet jobban feldúsítani. A rendezés néhol következetlen, Harry Potter és barátai sokszor igencsak hiteltelen figurák ( az idősebb színészi gárda teljesítménye messze felülmúlja Radclifféket), s a film nem vesz fel határozott kontúrokat a műfajt illetően, sokszor zavarba ejtően keveredik a dráma, a komédia, a fantasy, horror és thriller. Pezsgésével és erős képeivel a film mégis képes lekötni a nézőket, s aki a regényeket nem olvasta, bizonyára elégedetten távozik a vászon elől. Aki olvasta, az vegyesebb érzésekkel, de az eddigi filmek után már nem túl meglepetten.)

Színes, magyarul beszélő, angol-amerikai fantasy, 131 perc, 2011 (12) Dolby Digital

  • rendező: David Yates
  • forgatókönyvíró: Steve Kloves
  • zeneszerző: Alexandre Desplat
  • operatőr: Eduardo Serra
  • producer: David Barron, David Heyman
  • vágó: Mark Day

Szereplő(k):

  • Daniel Radcliffe (Harry Potter)
  • Ralph Fiennes (Voldemort)
  • Emma Watson (Hermione Granger)
  • Rupert Grint (Ron Weasley)
  • Michael Gambon (Albus Dumbledore)
  • Alan Rickman (Perselus Piton)
  • Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange)
  • Tom Felton (Draco Malfoy)
  • Gary Oldman (Sirius Black)
  • Bonnie Wright (Ginny Weasley)
  • Jason Isaacs (Lucius Malfoy)

Szinkronhang:

  • Gacsal Ádám (Harry Potter magyar hangja)
  • Forgács Péter (Voldemort magyar hangja)
  • Szabó Luca (Hermione Granger magyar hangja)
  • Berkes Bence (Ron Weasley magyar hangja)
  • Makay Sándor (Albus Dumbledore magyar hangja)
  • Tahi Tóth László (Perselus Piton magyar hangja)

Comments are closed.